Megugrott a személyneves domainigénylések száma, szigorítottak a rendszeren
Úgy tűnik, a Radnai Márk nevével visszaélő holnap nyilvánosságra kerülése után többeknek eszébe juthatott bejegyezni egy-egy neves webcímet.
Az elmúlt hetekben többszörösére növekedtek a személyneves domainigénylések, ezért szigorítottak a szabályokon, derült ki Kukorelliné Mészáros Ilona, az ISZT Nonprofit Kft. munkatársának kérdésemre adott, február 16-i és 18-i válaszaiból. Ez az Internet Szolgáltatók Tanácsának cége, amely a .hu-s domaineket nyilvántartja és kezeli, rá hivatkozik a cég munkatársa a válaszában Nyilvántartóként.
Ahogyan a 24.hu korábban, a Radnai Márk nevével visszaélő weblap körüli botrány kapcsán megírta: valakinek a nevével elég könnyen bejegyezhető egy weblapcím. A lap is említi cikkében az úgynevezett jóhiszeműségi nyilatkozatok rendszerét. „A nyilatkozat célja nem jogosultsági vizsgálat – nem azt vizsgálja, hogy az igénylő jogosult-e az adott névre –, hanem azt rögzíti, hogy az igénylő tudomással bír a személyneves domain regisztrációjának jogkövetkezményeiről, és vállalja az ezzel járó felelősséget” – magyarázza Kukorelliné.
Ez a rendszer nem új, az viszont változott, hogy kinek kell ilyet kitöltenie. „Korábban a Nyilvántartó azon személyneves domain igénylések esetén kért JHNy nyilatkozatot, amelyeknél a megtévesztés kockázata magasabbnak mutatkozott. Az utóbbi időszakban – a végleges, automatizált megoldás kidolgozásáig – ez a gyakorlat kiterjesztésre került: jelenleg minden személynévként azonosítható domain névre, az igénylő személyétől függetlenül, kér a Nyilvántartó ilyen nyilatkozatot” – írta kérdésemre.
Azt is közölte, hogy a szigorítás mögött az áll, hogy az elmúlt hetekben többszörösére növekedett a személyneves domainigénylések száma, ezzel együtt pedig annak a kockázata is nőtt, hogy ezen igénylések között több nem jóhiszeműen kerül benyújtásra. „A JHNy igazolhatóan visszatartó erőt képvisel a nem teljesen átgondolt igénylésekkel szemben” – írta. „A JHNy nem akadályozza meg a regisztrációt – bárki igényelhet személyneves domaint, amennyiben vállalja az ezzel járó felelősséget –, de biztosítja, hogy az igénylő a regisztráció előtt szembesüljön a döntése jogi vonatkozásaival.”
A nyilatkozattétel annyiban mindenképpen lassítja a domainbejegyzés folyamatát, hogy az említett nyilatkozatot digitális aláírással kell hitelesíteni. Az egyik domainregisztrátor cég, a Rackhost tájékoztatása szerint ez a gyakorlatban DÁP, e-Szignó vagy Netlock hitelesítést jelent.
Bár a kérdésem erre is vonatkozott, Kukorelliné válaszában nem kötötte a változtatást a radnaimark.hu-hoz, mindenesetre február 18-án, egy héttel és egy nappal a weblap feltűnése után írt az elmúlt hetekben többszörösére növekedett személyneves bejegyzésszámról.
A többesszámból kiindulva ez a trend tehát akár a weblap feltűnése előtt is elkezdődhetett. Mindenesetre az is logikus lenne, hogy miután Radnai a 444-nek lenyilatkozta, hogy szerette volna használni a nevével ellátott domaint, de már más lefoglalta, többen elővigyázatosságból megvehették a saját nevükből álló webcímet, ahogyan természetesen az ügy trollkodásra is buzdíthatott egyeseket.



