Munkaalapú társadalom. Régi frázis ez, úgy képzelem, a nagyurak ezzel egyszerre imponálnak a német nagytőkének és a nyugdíjas kommentelőknek, akik a kapálást tartják a világ legfontosabb és legnagyobb presztízzsel rendelkező munkájának. Furcsa ez a szókapcsolat. Eretnekség talán, de szerintem a munka önmagában nem érték, a munka eredménye az érték. Jó, nem is eretnekség, inkább szőrözésnek tűnhet, pedig fontos.
A mai napig – most épp a belügynek köszönhetően – katonás iskolarendszer alapvetően kötelességekre épül, melyeket magyarázat nélkül teljesíteni kell. Ez önmagában is elég nagy probléma, de az még nagyobb, hogy ezeknek a kötelességeknek nincs kommunikált forrása. Azok egyszer csak úgy lettek. A Pitagorasz-tételt azért kell megtanulni, mert benne van a tantervben. És ki tette bele, főképp miért? Na, ez irányba már nem érdeklődünk. Majd ez a fajta mentalitás folytatódik tovább: dolgozni kell, mert az a kötelességed! Miért? Mert alattvaló vagy, jobbágy, fogaskerék, akinek ez a sors rendeltetett.
Mikor, te jó isten, dehogy is! Pont nem. Azért kell dolgozni, mert ez egy csere a piacon. Ami ha a te oldaladról nem éri meg, munkahelyet váltasz. Aminek az a célja, hogy utána jól élj, tehát ha a munka után kikapcsolódsz és szórakozol, az nem holmi léhűtő tunyaság, hanem épp a munkád célját éled meg. Én valahol értem, hogy jót akartak azok, akik azt emlegették, hogy hogy fognak így felvenni egy munkahelyre, csak valahogy azt soha nem emlegette senki, hogy az a munkahely tegyen az én megtartásomért.
A mi korunkban még hegynek fölfelé felmászva dolgoztunk tizennyolc órát a bányában és nem panaszkodtunk. Szerencsére más megtette, ezért mára vannak munkavállalói jogok, szabályok, hogy ne lehessen embertelen körülmények közt foglalkoztatni valakit (elvileg legalábbis) és a cégek versenyeznek a jó munkaerőért. Mennyivel jobb lenne munkaalapú helyett eredményalapú társadalomban gondolkodni.
Eredmény, ha hatékonyabb vagyok és ezáltal akár kevesebbet dolgozom, hiszen ugyanazt a munkát hamarabb befejezem. Ha én két órával tovább szöszmötölök egy feladaton, akkor töbet dolgoztam, mégsem volt mindez értékesebb. Eredmény, ha jól képeztem magam olyan alaptudással, ami továbbfejleszthető és olyan gyakorlati tudással, amivel jó helyen tudok elhelyezkedni emberséges feltételekkel és magas fizetéssel. Eredmény, hogy nem ragadok benn egy munkahelyen csak megszokásból, hanem továbbállok időnként, ha találok jobbat.
Eredmény, ha vállalkozóként nem a minimumra törekszem abban bízva, hogy majd találok mást, hanem normális körülményekkel és értelmes bérekkel leszorítom a fluktuációt. És eredmény, ha az iskolában nem absztrakt, egy innen láthatatlan magasabb éteri mezőben született kötelességek teljesítésére nevelnek, hanem arra, hogy minden feladatnak az életben funkciója, célja van az én saját, jól felfogott érdekemben és hogy kérdezni, megkérdőjelezni nem hogy nem bűn, hanem épp az visz előbbre. Szerintem az ilyesmivel hosszabb távon a GDP-t is jobban lehetne pörgetni, de bizonyára ábrándos idealista volnék.
Pedagógiai felsőoktatásban erre a gondolatsorra mindjárt az elején egy szemesztert fel kellene építeni.