Annyi szabadságunk lesz, amennyinek a fontosságáról másokat meg tudunk győzni
Csak együtt lehetünk szabadok, ez a nem teljes értékű jogállamként működő, kikezdett demokráciák kényszerű valósága.
Amikor politikusok vagy aktivisták olyanokat mondanak, hogy csak együtt lehetünk szabadok, az pusztán egy jól hangzó frázisnak tűnik, pedig ez épp a Magyarországhoz hasonló, nem teljes értékű jogállamként működő, kikezdett demokráciák kényszerű valósága. Egy rendesen működő jogállamban az alapvető jogokat még elsöprő többséggel sem lehet felülírni, nálunk azonban nem ez a helyzet, ezt a Substackem olvasóinak aligha kell magyarázni.
Itt jön képbe a népszerűtlenség ereje, azaz hogy mely szabadságkorlátozó intézkedést követ elég társadalmi elégedetlenség és ellenállás ahhoz, hogy az valamilyen módon meghátrálásra kényszerítse a döntéshozókat.
Emiatt pedig felértékelődik a szemléletformálásnak és az ügyek napirenden tartásának a szerepe, még ha a többség ingerküszöbét átütni nem is egyszerű.
Nézzünk két példát: a Pride betiltási kísérletét és 12 ukrán hírportál magyarországi blokkolását! Ezek sok mindenben eltérnek, de mindkettő egy veszélyes politikai precedenst megteremtő indokolatlan szabadságkorlátozás. Ám míg előbbi óriási ellenállással találkozott, amely lényegében meg is hiúsította az intézkedés végrehajtását, utóbbi igen keveseket érdekelt, így azóta is él.
Idézzük csak fel: a gyülekezési jog a Pride tiltását célzó szigorítása minden kedden megtartott tüntetéssorozatot váltott ki, rengeteg figyelmet kapott itthon, és még a nemzetközi sajtóban is, és bár az ellenzék vezetője úgy stratégiázott, hogy a kérdésbe nemigen állt bele, elég sokan megértették, hogy ez már régen nem csak a melegekről szól. Ez világossá vált, amikor tüntetéseken a tömeg azt skandálta, hogy a gyülekezés alapjog, a végül rekordrészvétellel megtartott felvonuláson pedig rengetegen most vettek részt először.
A Substackemet ingyen, paywall nélkül olvashatod. Ugyanakkor, ha tetszik, amit olvasol, támogathatod a munkámat egy egyszeri összeggel.
Annak, hogy végül nem kezdték el megbüntetni a résztvevőket, több oka is lehetett. Egyrészt elképesztő idő- és erőforrás-mennyiséget emésztett volna fel a tömegben az arcok végigelemzése, ami után jó eséllyel a résztvevők jelentős része nem fogadta volna el a bírságot, hanem tárgyalást kért volna, tovább leterhelve a rendszert.
A hivatalos indok, ami miatt végül a rendőrség a résztvevőket nem kezdte el büntetni, az volt, hogy a fővárosi önkormányzat azt kommunikálta, hogy az ő szervezésükben önkormányzati rendezvényként – amelyre nem vonatkozik a gyülekezési jog – az egész jogszerű, így ennek tudatában vehettek részt rajta az emberek. Hogy Karácsony Gergely végül elmondhatja-e a bíróságon „élete beszédét”, az még kérdéses.
Mindenesetre – bár nem vitatom, hogy a főpolgármester őszintén hisz a gyülekezés szabadságában és az LMBT-jogok fontosságában – az ő beleállása vélhetően nem független attól, hogy a budapestiek körében ez az álláspont egyértelműen igen népszerű.
Ez pedig nemcsak azt mutatja, hogy egy szabadságkorlátozás tömeges elutasítottsága megnehezítheti annak a tényleges érvényre juttatását, de azt is, hogy felbátoríthat ellenzéki erőket arra, hogy álljanak bele a kérdésbe.
Aminek, mint láttuk, már egy önkormányzati vezetés birtokában óriási szerepe lehet.
Ezzel szemben, ha nincs tiltakozás, a korlátozás úgy megy át, mint kés a vajon. Amikor a kormány „tükörintézkedésként” azzal igyekezett visszavágni a magyar propagandát blokkoló ukránoknak, hogy a magyarok szabad internet-hozzáférését korlátozta, írt ugyan erről pár cikket a sajtó, de nem igazán volt érdemi tiltakozás. Páran a kommentekben leírták a tartalmi kifogás nélkül, pusztán diplomáciai üzengetés céljából való weblap-blokkolásról, hogy veszélyes irány, de nemhogy tüntetés nem volt, még egy petícióval sem találkoztam az ügy kapcsán.
Nem is változott semmi. Az intézkedés egyébként a mai napig él, noha a célját, azaz az ukrán döntés felülvizsgálatát nem tudok róla, hogy elérte volna.
Cserébe a magyarok lenyelték, hogy ahhoz, hogy bizonyos weboldalakat elérhetetlenné tegyenek, nem kell semmilyen veszélyes tartalom, elég ha a kormány egy másik ország vezetésének akar éppen üzengetni, és ehhez furkósbotként használná a szabadságunkat.
Pedig a Pride nem az egyetlen pozitív ellenpélda. Emlékszünk még a vasárnapi boltzárra? És a netadóra? Ezek is azt bizonyítják, hogy még egy rendkívül bebetonozottnak tűnő hatalom is folyamatosan figyeli és méri, hogy az intézkedéseit hogyan fogadják. Persze az ingerküszöböt nehéz áttörni, én például próbáltam felhívni a figyelmet a webhely-blokkolások erősen problémás mivoltára, kevés sikerrel.
Nincs tehát csodafegyver az autokrácia ellen, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy normális jogállamban az alapvető jogok tiszteletben tartásához nem kell azoknak népszerűeknek lennie, elég, hogy a hatalom tartja magát bizonyos nemzetközileg elismert normákhoz. Ugyanakkor egy olyan rendszerben, mint amilyen a magyar is, az egyik utolsó eszköz lehet a szabadságunk megvédésére, ha sikerül másokat meggyőznünk: egy indokolatlan szabadságkorlátozás akkor is nagy probléma, ha éppen nem őt érinti.
Hogy a komolyabb ellenállás nélkül átment politikai precedens veszélyes, és legközelebb azt is utolérheti, aki életében nem hallott a blokkolt portálokról vagy nem a szíve csücske a Pride. Így mások jogaiért is kiállni nem öncélú jóemberkedés, hanem ennek felismerése, jól felfogott önérdek.
De miután ezek megértése nem magától értetődő, egy szabadabb társadalomhoz már az is közelebb visz, ha másokkal ilyesmiről beszélgetünk.
Nem árulok hamis reményt: aki engem olvas, az jó eséllyel olyan buborékokban mozog, ahol az embereknek amúgy is magasabb a szabadságigénye. De mégis fontos, hogy ne becsüljük le a közvélemény nyomásának az erejét! Főleg amikor a küszöbön van egy esélyes kormányváltás, ami óriási előrelépéseket hozhat a szabadságjogaink tekintetében, ám ez nem minden területen magától értetődő, és kulcsfontosságú lesz, hogy az egyes potenciális intézkedések mennyire tűnnek majd megosztónak.
Ezt a gondolatmenetet először tavaly év végén írtam meg angolul a Speak Freely európai libertárius magazin online kiadására.